Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek miért "falaz" nekem?

Szerintetek miért "falaz" nekem?

Figyelt kérdés

A fiam barátnőjét enyhén szólva sem kedvelem, és ezt nem is rejtem véka alá. 1,5 éve vannak együtt, ezalatt egyszer volt nálam, és mondtam a fiamnak, hogy ne hozza többet, és a családi eseményekre, ünnepekre, összejövetelekre sem hivatalos. Ehhez tartották is magukat, ha jött a fiam, akkor mindig nélküle jött, ha pedig mégis találkoztunk, akkor megtartotta a távolságot.

Nagy a korkülönbség köztük a nő javára, és ezért nem fogodom el egyébként.A nő szüleiről annyit tudtam, hogy az apja meghalt, az anyja meg külföldön él és dolgozik. Úgy voltam vele, biztos prolik a szülei is. Viszont most hazajött az anyja a második a férjével, aki Franciaországban él, és ott gimnáziumi tanárnő. A férje pedig szájsebész. Tehát nem prolik. És amikor meglátott az anyja rögtön jött kedvesen bemutatkozni, meg hogy mennyire örül, hogy megismerhet, aztán elkezdte a fiamat dicsérni (merthogy ők már találkoztak, a fiamék tavaly nyáron és decemberben is kiutatztak hozzájuk pár napra), hogy milyen rendes, okos,kedves, jóképű , tisztelettudó stb. fiam van, milyen büszke lehetek rá. Aztán összefutottam velük a városban, szinte megörültek annak hogy találkozunkbés meghivtak, hogy üljünk be egy kávézóba, aztán magukhoz hívtak meg ebédre.Teljesen úgy viselkedik mintha nem is tudna a konfliktusról ami köztem és a lánya között van, nyílván nem is tud, mert akkor nem lenne ilyen kedves és közvetlen. Miért nem mondta el neki a fiam barátnője, hogy mi közel sem vagyunk ennyire jóba, miért "falaz"? És egyáltalán elmenjek hozzájuk ebédelni?


máj. 9. 09:46
1 2 3 4 5 6 7
 1/66 anonim ***** válasza:
96%

Én a helyedben felülvizsgálnám ezt a nyílt unszizást, amivel a fiad életét megkeseríted.

Tök fölösleges szítani a feszkót. Gondold el, a fiadnak ez milyen? Két nő is fontos neki az életében és az egyikük intrikát intrikára halmoz. Sajnos az ilyen szülők szoktak aztán szívszorító videókban évtizedekig egyedül karácsonyozni, mert leszarják őket. És nem azért szarják le a fiatalok, mert szemetek, hanem azért mert ezzel a viselkedéssel elmarják maguk mellől a tefajták a szeretetteljes ifjakat.

A fiad nagyon rendse ember, még nem késő megoldanod a problémát. Nyiss feléjük!Fogadd el a fiad döntését és légy kedvesebb a menyeddel és örülj, hogy jó a kapcsolatuk! Tedd félre az inrikusegót!

máj. 9. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/66 anonim ***** válasza:
92%
És igen, egy ebéddel nyithatnál feléjük.
máj. 9. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/66 anonim ***** válasza:
95%
Valószínűleg a nő anyja intelligens, és nem proli. Ami rólad nem mondható el. Ő adekvátan viselkedik. Valószínűleg tud a konfliktusról, de nem érdekli, mert számára minden ember egyenlő, és nem sztereotipiák, feltételezések és találgatások alapján ítéli meg a másikat, hanem személyes tapasztalata alapján. A történet egyetlen szégyellnivaló szereplője te vagy.
máj. 9. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/66 anonim ***** válasza:
93%
Jó nagy bunkó vagy...
máj. 9. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/66 A kérdező kommentje:

Nem hiszem, hogy tudna róla, mert én biztosan nem így viselkednék valakivel, aki haragban van a gyerekemmel. Nem is adja jelét, hogy bármit is sejtene a konfliktusunkról.

Az ebédre pedig magukhoz hívott meg, ők egy külön lakásban vannak jelenleg, nem a fiam barátnőjénél. Nem mondta, hogy a nő is ott lesz.

máj. 9. 10:21
 6/66 Grizesteszta ***** válasza:
93%
szerintem is tud a konfliktusról, de - nagyon értelmesen és intelligensen- úgy tesz, mintha nem történt volna semmi: megadja neked a lehetőséget az újrakezdéshez. Mert lehet, hogy ő már tudja azt, amit te esetleg még nem, miszerint a fiatalok komolyan gondolják. Nem derül ki a leveledből, hogy hány éves a fiad, mennyi a nő, esetleg terveznek-e még/már gyereket.De ha gyerek nincs is képben, tartós közös élet lehet, és azt azért egyszerűbb lenne, ha te is elfogadnád őket párként. Nyilván nem feszül meg a másik család, de a kedves nyitás, egy -egy ebéd-vacsora belefér annak reményében, hátha te változtatsz. Ha nem, akkor meg ennyi volt, marad minden így, mint eddig. Há
máj. 9. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/66 Grizesteszta ***** válasza:
94%

#6: mellényúltam.:(


Ha nem, akkor meg ennyi volt, marad minden így, mint eddig. Hiszen eddig se zavarta a fiadat és a lányt a te ellenszenved, ez után is tudnak így élni tovább. Gondold át és viselkedj normálisan, ne tégy keresztbe a saját gyerekednek!

máj. 9. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/66 anonim ***** válasza:
93%
Azt áruld el, hogy kivel baszol ki elsősorban és kivel másodsorban ezzel a viselkedéssel? Ha szét is bomlasztod őket, akkor is elvesztetted a fiadat, a bizalmát. (1-2 voltam)
máj. 9. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/66 anonim ***** válasza:
94%
Marha nagy szerencséd, hogy ebben a szituációban (rajtad kívül) mindenki felnőtt módjára viselkedik.
máj. 9. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/66 anonim ***** válasza:
93%

A fiad is idióta, amiért egyáltalán még látogat téged :D


Olyan nőként írom ezt, akinek a férjét nem akarják elfogadni, mert... "nem őt képzeltük el melléd".

Oké, semmi baj, akkor én sem jövök, sziasztok.


Aztán persze azóta megy a nyávogás, hogy alig látnak - köszönjék maguknak. Egymást választottuk a férjemmel, sok évvel ezelőtt, nekem mindegy. Én boldog vagyok vele és nincs szükségem lehúzós bunkókra.

máj. 9. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!