Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Második/harmadik kutyánál más...

Második/harmadik kutyánál más is érezte, hogy "vele jól ki fog jönni a meglévő" ?

Figyelt kérdés

2 kutyánk van, az első az vásárolt kutyus (kan), ő 4 hónaposan került hozzám. Volt mellette családilag egy idősebb (10 éves) kutya, mellé hoztuk el. Ugye mivel mellette nőtt fel, így nem volt semmi gond, de nem voltak különösebben jóban sem, amolyan egymás mellett éltek. Végül látván, hogy mennyire nincsen társasága, hoztam mellé egy szukát (ekkor volt a kan 2,5 éves). Vele 2 hét után megtalálta a közös hangot, azóta is legjobb barátok. Teljesen más a kapcsolata, mint az öreg kutyával volt, tényleg van kötelék köztük. Az idős kutya idő közben végleg elaludt, így szeretnénk ismét egy harmadikat.


A szukát 1,5 évesen hoztam el, velem egyből meg volt az összhang és ránézve úgy éreztem, hogy vele a másik kettő is biztosan jól ki fog jönni. Nem tudom igazából miért, ez volt a megérzésem. A kutyák nem találkoztak az örökbefogadás előtt, mert tudtam, hogy az enyémek teljesen máshogy viselkednek egy stresszes menhelyi környezetben, mint otthon. Most felfigyeltem egy kutyára (fiatal szuka), akiről videót is láttam és ugyanez volt az érzésem, hogy ő jöhetne harmadiknak.


Nálatok is volt ilyen érzés? Bevált? Passzoltak a kutyák?


2023. aug. 17. 17:52
 1/7 anonim ***** válasza:
82%

Ismerem a kutyáimat, ismerem magamat, hogy mit tudok bevállalni, és mit nem. Nem megérzésre, hanem ész ervekre hagyatkoztam, illetve találkoztak a kutyáim a kinézett kutyával, nagy gond nem volt.


De miért nem ismerteted össze őket? Semleges helyen jó lenne találkozniuk, hiszen amúgy is semleges helyen célszerű bemutatni őket egymásnak.

2023. aug. 17. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Mert kb 100 kutya ugat, megy neki a kennelnek egyszerre, ha látogató érkezik. Az én kutyáimnak ez sok. Ha az elején rájuk hozzák a frászt, akkor tök mindegy már utána. Nem fognak semmit kezdeni a kihozott kutyával. A szukát is simán hazahoztam, egyenként összeengedtem velük és nem volt semmi gond. Ha feszült volt a helyzet, akkor leállítottam, de ilyenre nem igazán volt példa.
2023. aug. 17. 18:19
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Menhelyen önkénteskedem.

Nálunk ki lehet kérni a kutyát sétálni, aztán amikor már távolabb vannak, akkor ott össze lehet ismertetni őket.

Vagy van elkerített kifuto is, azt is lehet használni (nem kennelek mellett van).

1-es voltam.

2023. aug. 17. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
Nem éreztem, tudtam, pedig 200km-rol hoztuk a kutyak ismerkedese nelkul. Volt egy felnőtt, ivartalan kanom (nem birja az utazast, ezert nem vittuk), aki jol kijott kutyakkal, gondoltam egy szuka kolyokkel nem lohetek melle. Te ismered a kutyadat annyira, hogy tudd, kell-e neki egyaltalan meg egy tars vagy csak megbonatana kettojuk kapcsolatat. Szoval anyja helyett apja lett, egyutt alszanak, jatszanak, egy tanyerbol kepesek enni, ha kulon viszem valamelyiket (pl. allatorvoshoz), akkor hiszti van, aztan nagy örömtánc, meg vihancolas ha hazaertunk. Azt is tudom, hogy egy harmadik valoszinuleg bezavarna ebbe az idilli kapcsolatba, es kellő időm sem lenne ra.
2023. aug. 17. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon racionális ember vagyok, barátaim szerint "idegesítően racionális", de kutyaválasztásnál mindig a megérzéseimre hallgattam és eddig kivétel nélkül mindig bejött. Legutóbb a meglévő kutyám mellé én is 200 km-ről hoztam társat, megláttam egy FB hirdetésben és egyszerűen tudtam, hogy ő kell nekem. Velem is és a meglévő kutyámmal is az első pillanattól megvolt az összhang, már első este egymás mellett aludtak, az új kutya az első naptól kezdve felvette a napi ritmusunkat, olyan volt, mintha mindig is velünk élt volna. Nem tudok rá észszerű magyarázatot adni, de nálam működik a "megérzés" alapú kutyaválasztás.
2023. aug. 18. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
82%

Igyekszem "kedves" kutyákat választani és nevelni, így sosem kérdés, hogy előbb-utóbb ellesznek egymással. Kutyát viszont alapvetően magamnak veszek/fogadok örökbe, nem a meglévőeknek (rajtuk amúgy azt látom, hogy nem igazán kell nekik társ, jobban örülnének, ha egyedül csak az ő gazdájuk lennék, a szociális igényeiket meg majd kielégítik a napi sétákon...).


Én inkább ráfeküdnék a meglévők szocializációjára, a sok közös élmény a gazdival többet ad egy kutyának, mint egy második társ. Ha nincs ilyen brutál meleg, én viszem magammal a menhelyre a kutyáimat, amíg takarítok, várnak a kocsiban, utána meg kiviszek néhány jófej kutyát és együtt sétálunk. Egyáltalán nem rázza meg őket, sőtt, imádják, hogy új kutyákat ismerhetnek meg, esetleg játszhatnak is velük. A menhely területére amúgy saját kutyát nem is lehet bevinni, azt viszont mindig ajánljuk, hogy hozzák el a meglévőt és a végleges döntés előtt sétáljanak néhányszor közösen.

2023. aug. 18. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

#6 enyémek séták során pl abszolút nem barátkoznak, de testvérem (ketten vannak) kutyáit imádják, amikor látogatóba jönnek. Utcán semlegesek, de mondjuk itt nem is nagyon van barátságos sétáltatott kutya. A legtöbb befeszül vagy ugat, morog a póráz végén, illetve jóval nagyobbak is az enyémeknél. Sokukat soha ki sem viszik. Nagyon ritkán futunk bele kis vagy közepes méretűbe. Igazából úgy vagyok vele, hogy időm és pénzem engedi, akkor miért is ne lehetne még egy? Kutyabolond vagyok, szóval nem csak nekik hoznám természetesen haza.


Különösebben esetem sincs, hogy csak külső alapján választanék. Annyi kikötésem van, hogy kis-közepes testű legyen és ne kelljen nyírni a szőrét. Aztán hogy milyen színű, fekete vagy barna, kan vagy szuka (úgyis ivartalanok az enyémek), rövid vagy drótszőrű, nekem mindegy. Igazából kép alapján is szimpatikus volt, aztán tettek fel róla egy videót, akkor még jobban megtetszett és simán el tudtam egyből képzelni a kutyáimmal. Ellenben van egy másik kutya, aki szintén szimpatikus, vele valahogy mégse tudom őket annyira elképzelni, nem tudom miért. Pedig még külsőre is hasonló a 2 menhelyi :D Csak arra voltam kíváncsi, hogy más is érzett-e ilyet :)

2023. aug. 18. 11:05

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!